Kedves érettségizők!
Korábban láthattátok, milyen fogalmakkal, kérdésekkel és feladattípusokkal találkozhattok a legnagyobb valószínűséggel a magyar szóbeli vizsgatételekben.
Álljon itt most néhány – ugyancsak a szóbeli vizsga feladataihoz szánt – hasznos segédanyag: olyan tömör vázlatok és összefoglalók, amelyek a leggyakrabban ismétlődő kérdések megválaszolásához nyújtanak segítséget. Vigyázat: ez korántsem jelenti azt, hogy csak ennyit kéne tudni vagy megtanulni a szövegtani tudáspróbához! Az alábbi kisebb szintézisek csak a tételek leggyakoribb kérdéseire adandó válaszokhoz szolgálnak konkrét, meglehetősen gyakorlati tudnivalókkal.
Kitartást és jó kedvet kíván nektek:
a magyartanár
A SZÖVEG
– a fogalom: a latin ‘textus’, ’texere’ szóból – jelentése: ’sző, szövet’ =) textus = szövet =) a szöveg hálószerű szövevény
– a szöveg a kommunikáció eszköze, nincsenek terjedelmi korlátai
– a szöveg legfontosabb jellemzője a szövegösszetartó erő/ szövegkohézió
– a szövegösszetartó erő (kohézió) a kommunikációs, logikai, jelentésbeli, nyelvtani és szerkezeti kapcsolatokból jön létre
– a szöveg ezen szálai úgy fonódnak össze, mint szövéskor a fonalak: szövegösszefüggést, kontextust (háló) hoznak létre
Kohéziós (összekötő) elemek a szövegben
I. Kommunikációs helyzet:
– a szavak, mondatok elrendezésében meghatározó szempont az, hogy ki, kinek, milyen céllal alkotja meg a szövegét
II. Logikai kapcsolatok:
– a mondatok a szövegben valamilyen logikai kapcsolatban kell legyenek: időbeli, térbeli, logikai rend (pl. érvelő szöveg)
– a logika nélkül egymás mellett álló mondatok halmaza nem szöveg
III. Jelentésbeli kapcsolóelemek:
– téma
– cím
– kulcsszó, kulcsszavak
– a kulcsszavakból kirajzolódó témahálózat
– a legfőbb gondolatot kifejező tételmondat
– ismétlés
– szinonimák
– metaforikus, metonimikus megnevezések
– utalások (előre-, visszautalás)
IV. Nyelvtani kapcsolóelemek:
– úgy tartják össze a szöveg mondatait, mint „a ház tégláit a cementes kötőanyag”
1. névmások
2. határozószók
3. kötőszók
4. egyeztető toldalékok (jelek, ragok) (=mikroszerkezet)
5. hiányos mondatok
6. névelők
7. szórend, mondatrend
V. A szöveg szerkezeti egységei, tagolása:
– nagyobb szerkezeti egységei: bevezetés, tárgyalás, befejezés – makroszerkezet
– kisebb szerkezeti egységei: bekezdések (új gondolat a téma kapcsán)
– tételmondat – összefoglalja a teljes szöveg vagy egy-egy bekezdés legfőbb mondanivalóját
A szövegek osztályozása
– a kommunikáció formája szerint: monologikus, dialogikus, illetve írásbeli, szóbeli
– kommunikációs funkció szerint (célja szerint): ismeretközlő, érzelemkifejező, felhívó, elbeszélő, leíró, érvelő-meggyőző, kapcsolatteremtő, -tartó, -záró
– a kommunikációs színterek szerint: pl. magánéleti, hivatalos, publicisztikai, tudományos, egyházi, szépirodalmi
A NYELVVÁLTOZATOK
– kis- és nagyközösségek, csoportok eltérő szokásaik, értéknormáik, nyelvhasználatuk alapján nyelvközösségeket alkotnak: ezek mindegyike némely vonásában eltér a köznyelvtől – nyelvtani, szókészleti, vagy akár kiejtésbeli módosulásokkal
– a nyelvhasználat eltérései alapján nyelvváltozatok alakulnak ki
– a változatok területi (dialektus) és társadalmi tagozódás alapján (szociolektus) különböztethetők meg
– az egyén saját, rá jellemző nyelvhasználati módja az idiolektus
– minden ember több nyelvközösség tagja: kora, foglalkozása, lakhelye stb. folytán egyszerre több nyelvváltozatot használ
Nyelvünk változatai
Az irodalmi nyelv:
– viszonylag egységes, a nyelvjárásokon felül álló nyelvi eszmény
– a megértésen túl művészi hatásra törekszik
– fontos szerepet kap a nyelvi normák formálásában
– az igényes írásbeliség nyelve
– nem csupán a szépirodalmat értjük alatta, lehet pl. igényes publicisztika, közéleti irodalom is
– alakítói: költők, írók, nyelvészek, igényes médiaszakemberek.
A köznyelv:
– a nemzeti nyelv beszélt változata
– igénytelenebb, mindennapi nyelvváltozat
– az egyéni beszélők nyelvi, műveltségi kultúrája alakítja
A regionális köznyelv:
– a nemzeti nyelv mindennapi, társalgási, szóbeli változata, amelyet az adott tájegység (földrajzi tagolódás) nyelvi sajátosságai színesítenek
A standard (normatív nyelv):
– a nemzeti nyelv igényes, művelt emberek által beszélt és írt változata
A szleng:
– köznyelvi változat, a bizalmas vagy baráti társalgás oldott stílusa, nyelvváltozata
– a játékosság, szóteremtések, szóalkotások, erős képszerűség jellemzi
Nyelvjárások:
– a nyelv területi (földrajzi), táji nyelvváltozatai
– nyelvünk egységesülés előtti állapotát őrzik
– nyelvjárástípusok: nyugati, dunántúli, deli, palóc, tiszai, északkeleti, mezőségi, székely, csángó stb.
Szociolektusok:
– a nyelv társadalmi tagolódása folytán kialakult változatok: sajátos szókincs jellemzi
– legfontosabb változatai: az iskolai végzettség, szakmai ismeretek azonos köre, foglalkozás, munkahely, életkor, nem, vallás, hobby, szabadidős tevékenységek, közös nézetek stb. alapján különülnek el
1. egyik körét a csoportnyelvek adják: tudomány, szakmák, foglalkozások alapján (szaknyelvet használnak, ezek szó- és kifejezéskészletükben jelentősen eltérnek egymástól)
2. rétegnyelvek: gyermeknyelv, ifjúság, sport, hobby (pl. diáknyelv, óvodások nyelve, bakanyelv stb.)
3. tolvajnyelv (argó): az alvilág nyelve – szavai nagyon gyorsan kerülnek át a köznyelvbe
4. családok saját védett világában a familiáris (családi) nyelvhasználat is elterjedt: pl. a gyerekek nyelvi leleményeiből, jó beszólásokból közös, a családra jellemző nyelvhasználat alakul ki
A STÍLUSRÉTEGEK
(kivonat az alábbi tanulmány nyomán: Vass László, Stílus, stílusrétegek, stilisztikai formák = Annus Gábor – Lengyel Zsolt – Tóth Szergej – Vass László, Beszédről – nyelvről tanárjelölteknek, Szeged, 1993, 155.)
A stílus
– a nyelvi kifejezés módja, az a sajátos mód, ahogyan közölnivalónkat (gondolatainkat, érzéseinket stb.) különböző szóbeli vagy írásbeli műfajokban a megfelelően kiválasztott és elrendezett nyelvi elemek segítségével kifejezzük
A stilisztika
– a nyelvi elemek (szavak, toldalékok, mondatok stb.) stilisztikai (közlő, kifejező, hatáskeltő stb.) értékeit vizsgálja
A stílus alakulását befolyásoló tényezők
– a megnyilatkozás tárgya
– a megnyilatkozás célja
– a kommunikációs helyzet, az alkalom
– az alkotó egyénisége
A stílusrétegek
– a nyelvi kifejezésmódok a társadalmi érintkezés meghatározott területeihez is kapcsolódnak, így az eltérések ellenére többé-kevésbé azonos vonások is jellemzik egy-egy csoportnyelv kifejezésmódját – az így létrejött stílusváltozatok a stílusrétegek
– a stílusréteg a társadalmi érintkezés meghatározott területén jellemzően használt nyelvi kifejezőeszközök rendszere, illetve az ezek használatát szabályozó törvényszerűségek összessége.
– irodalmi és köznyelvünkben a következő főbb stílusrétegeket különböztetjük meg:
I. Írott nyelvi stílusok:
1. Tudományos stílus
2. Publicisztikai stílus
3. Hivatalos stílus
4. Szépirodalmi vagy művészi stílus
5. Levélstílus
II. Beszélt nyelvi stílusok
1. Társalgási stílus
2. Szónoki stílus
3. Előadói stílus
I. Írott nyelvi stílusok
1. Tudományos stílus:
– a tudományos stílus a tudományos művek (pl. monográfia, tanulmány, tudományos cikk, recenzió stb.) jellemző nyelvhasználata
– a tudomány célja a valóság törvényeinek, összefüggéseinek megismerése, illetőleg világos és egyértelmű megismertetése érvelő bizonyítással
– ennek megfelelően a tudományos stílusból az érzelmi és festői hatású nyelvi elemek szinte teljesen hiányoznak
– az érthetőség kedvéért egyértelműen, pontosan fogalmaz
– nagy számban használ (magyar és idegen eredetű) terminus technikusokat, definíciókat, levezetéseket, képleteket stb.
– a szemléletesség nyelvi eszközeivel takarékosan bánik
– az érzelmi hatásokat a mondatformák terén is mellőzi
– szereti a ténymegállapító, kijelentő tartalmú, racionális mondatszerkezeteket
– általában világos, áttekinthető szórendre és kompozícióra törekszik
– gyakoriak benne az összetett mondatok, melyekben fontos szerephez jutnak a kötőszók, mint a logikus, következetes és fegyelmezett mondatfűzés nélkülözhetetlen eszközei
– sűrűn használ párhuzamos, illetőleg ellentétes szerkesztésmódot, figyelemfelkeltő kérdéseket, idézeteket és hivatkozásokat
2. Publicisztikai stílus:
– a sajtó, az újságírás, a publicisztikai művek (hír, tudósítás, híradás, riport, interjú, glossza, tárca, karcolat, különféle rádiós és televíziós műfajok stb.) tipikus nyelvhasználata
– feladata, hogy tájékoztassa a társadalom tagjait az időszerű politikai, gazdasági, kulturális stb. eseményekről, és azokkal kapcsolatban alakítsa is a közvéleményt
– stílusjellemző vonása ezért a közérthetőség, a meggyőzésre, a közvetlen hatásra való törekvés
– ennek érdekében kedveli a közkeletű nyelvi kifejezőeszközöket, fordulatokat, szólásokat, a hatásos új szavakat (neologizmusokat)
– szereti az időszerű vonatkozásokat (kortársak neve, időmegjelölés, szervezetekre, intézményekre való hivatkozás stb.)
– nagy számban használja a figyelemfelkeltő, hatásos címeket
– a beszélt nyelvhez hasonlóan olykor lazább, könnyedebb
– a mondatok szerkezeti felépítésében általában világosságra törekszik
– ha a téma úgy kívánja, a bonyolultabb megformáltságtól sem idegenkedik
3. Hivatalos stílus:
– a törvényalkotás, a rendeletek, a közlemények, általában a hivatalos érintkezés tipikus nyelvhasználata
– legfontosabb jellemzőinek egyike a sajátos műszavak és kifejezések használata
– merev formák, fordulatok megőrzése
– gyakori a mondatokat túlterhelő szóhalmozás
– jellemző az idegen szavak kedvelése
– szószaporító, gyakran helytelen kifejezések előfordulása
– bonyolult, körülményes, gyakran nehezen érthető mondatok
– mindez céljának a következménye is: a legtöbb esetben joggyakorlati kérdésekben jár el
4. Szépirodalmi vagy művészi stílus:
– a szépirodalmi vagy művészi stílust írónemzedékek sora teremtette meg tudatos munkával, így ez a stílusréteg a legváltozatosabb, leggazdagabb
– stíluseszközként felhasználja a nyelv valamennyi elemét, az összes többi stílusréteg eszközeit is
– olyan művészi hatásra való törekvés jellemzi, amilyet a többi stílusrétegben hiába keresünk
– legfőbb jellegzetességei közé tartozik a képszerű ábrázolás
– a legváltozatosabb nyelvi– stilisztikai eszközök felhasználása
– rendkívüli választékosság
– a művészi hatásra való törekvés
– az egyéniség dominanciája
– két alapformája: a költői és a prózai stílus, közülük a költői a választékosabb
5. Levélstílus:
– a levél tulajdonképpen írásban megjelenő társalgás, így elsősorban a társalgási stílus jegyei jellemzők rá: a könnyed és természetes nyelvi eszközök használata
– mivel azonban írott formában él, szókincsében és mondatfűzésében megtaláljuk az írott stílus jegyeit is
– a levélstílus sajátos átmenet a szóbeli (beszélt) stílusokhoz
– önálló stílusként csak formai elemei miatt vehető figyelembe
– a levél stílusa nagymértékben függ attól, hogy ki, kinek (magánszemélynek vagy hivatalnak) írja a levelet, s mi a levél tárgya
II. Beszélt nyelvi stílusok:
1. Társalgási stílus:
– a beszédbeli érintkezés nyelvhasználata
– a közvetlenség, a természetesség jellemzi
– gyakran hétköznapi kifejezésmód és mondatfűzés
– szókincse rendkívül sokrétű: csoportnyelvi, tájnyelvi, zsargon, argó, idegen szavak stb. egyaránt megtalálhatók benne
– kedveli a tréfás, gúnyos, sőt durva, vulgáris szavakat
– másfelől kedveli a becézés, kedveskedés, udvariaskodás nyelvi kifejezőit is
– előszeretettel használja a nagyításokat, túlzásokat
– az egyszerű, könnyen érthető, rövid mondatokat részesíti előnyben
– fő jellemzői még: a rövid, gyakran csak egy szóból álló nem teljes vagy hiányos mondatok, a közbevetések, félbeszakítások stb. használata (ezeket legtöbbször a párbeszédes helyzet teszi érthetővé)
2. Szónoki stílus:
– a szónoki beszédek, a szónoklatok nyelvhasználata
– a szónok célja az, hogy a hallgatóságot meggyőzze igazáról, és megfelelő állásfoglalásra, illetve elhatározásra bírja
– ezért szívesen használ választékos, ünnepélyes, sokszor túlzó szavakat
– a fokozás, a nyomósítás kedvéért gyakran él rokon értelmű szavakkal
– a közérthetőség kedvéért általában kerüli az idegen szavakat és a neologizmusokat
– a mondatszerkesztésben a cáfolás vagy bizonyítás végett szereti a halmozott mondatrészeket, a felsorolásokat
– kihasználja a figyelemfelkeltés nyelvi eszközeit
– szívesen alkalmazza a kifejező erejű felkiáltó és kérdő mondatokat
3. Előadói stílus:
– az előadói stílus tulajdonképpen a tudományos stílus beszélt változatának tekinthető, s mint ilyen egyrészt ennek, másrészt a szónoki stílusnak a sajátosságait ötvözi
– sok helyen és sok alkalommal jut kifejezésre: ez jelentkezik az oktatásban is a tanár és a diák részéről egyaránt
– minden előadónak, minden előadásnak az a célja, hogy mondanivalóját a hallgatóság megértse, ennek érdekében világítja meg a fogalmakat és az összefüggéseket
– főbb ismertetőjegyei közé tartozik a témára vonatkozó bevezetés találó, eligazító intonálása
– a magyarázatra szoruló fogalmak, terminus technicusok ismertetése
– közbevetett – olykor élénkítő funkciójú – kérdések alkalmazása
– az elhangzottak vissza-visszatérő megismétlése más megfogalmazásban
A stílusárnyalatok
– az egyes stílusrétegeken belül aszerint, hogy az alkotó zömmel melyik nyelvi változattal él, mennyire igényes a nyelvi eszközök kiválasztásában, hogyan és mikor használja a különféle hatáskeltő elemeket, s hogy ezekkel mely műfajokban él, bizonyos stílusárnyalatokat (vagy stílusfajtákat) különböztetünk meg:
– a felhasznált nyelvi változat szerint megkülönböztetünk irodalmi nyelvi, köznyelvi, népi vagy népies, szaknyelvi és zsargon (argó) stílust
– a nyelvi igényesség foka szerint beszélhetünk: egyrészt egyszerű, választékos, finomkodó, emelkedett, másrészt közönséges, durva, bizalmas, szóvirágos stb. stílusról
– az érzelmi hatáskeltő elemek aránya és milyensége alapján lehet a stílus egyrészt világos, logikus, másrészt homályos, nehézkes, száraz
– az értelmi hatáskeltő elemek aránya és milyensége alapján pedig egyrészt ünnepélyes, patetikus, kedveskedő, tréfás, gúnyos másrészt szemléletes, régies, modoros, élénk stb.
– az alkalmazott műfaj alapján beszélhetünk epikai, lírai, drámai stílusról, ezeken belül pedig regény- vagy novellastílusról, ódai, balladai, továbbá vígjátéki stb. stílusról.
– a fenti stílusárnyalatok természetesen nem különülnek el egymástól (például az ódai stílus egyszerre irodalmi, emelkedett és ünnepélyes, a tréfás stílus lehet irodalmi, de lehet népi is stb.), hiszen ugyanazt a nyelvi anyagot szemlélik, ha különböző nézőpontból is
 |
Antal Orsolya,a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum magyar nyelv és irodalom tanára
|
